A tízezres tüntetések ellenére hozott putyini ügynöktörvény új időszámítást jelez Grúziában
Grúzia nemrég lett EU-tagjelölt, az unió most tiltakozó nyilatkozatot adott volna ki, amelyet a Politico szerint a magyarok és a szlovákok fúrtak meg. A milliárdos Bidzina Ivanisvili, az ország de facto vezetője a területi viták ellenére igyekszik közös hangot találni Moszkvával.
Vitézy szerint Dobrev Klára az utóbbi hetekben zsákmányként hordja körbe Karácsony Gergelyt
Szerinte arra, hogy Karácsonyéknak egy murvás parkolót sem sikerült átalakítaniuk öt év alatt, nem lehet magyarázat sem az idő, sem a főváros anyagi helyzete. Azon pedig egyelőre vacillál, hogy az őt támogató LMP-re vagy másra szavazzon EP-választáson.
Önkormányzati választás 2024
Tovább a mellékletre
Tovább
Az OpenAI új modellje annyira természetesen kommunikál, hogy az már egy kicsit ijesztő
De igazából az is lehet, hogy már meg is érkeztünk ide. A hétfőn bemutatott GPT-4o natívan, valós időben tud kommunikálni kép, szöveg és élő beszéd alapján, és annyira természetesen csinálja ezt, hogy az már egy kicsit ijesztő.
Ilyen a bazi nagy mángorlóra emlékeztető Kula Belgrád – megnéztük a szerb mini-Dubajt
A Belgrádban épülő luxusvárosnegyed beruházója ugyanaz az arab milliárdos, aki Rákosrendezőt is beépítené. A falanszter jellegű épületek között jelentősen csökkent a zöldterület, a helyiek tömegközlekedési anomáliákra, emelkedő ingatlanárakra panaszkodnak.
33,5 °C-ra hűtik az oxigénhiányos babák testhőmérsékletét egy különleges berendezéssel
Magyarországon évente kb. száz méhen belül, egészségesen fejlődött újszülöttet fenyeget az oxigénhiány miatti maradandó idegrendszeri károsodás, a hipotermiás terápia viszont jelentősen csökkenti azok súlyosságát.
Hernádi Zsolt a magyar Jockey Ewing – mondta Orbán, és hatalmas petrolkémiai gyárat avatott Tiszaújvárosban
Ha nem is egy Paks II., de ekkora gyárat még nem nagyon építettek Magyarországon. Az 500 milliárd forintos beruházással elkészült petrolkémiai üzem potenciálisan 300 környékbeli gyárat tud kiszolgálni fontos műanyagipari alapanyagokkal.
Minden fontos információ a háborúról egy helyen.
Percről percre közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók.
A Mercedest decemberben törte össze egy figyelmetlen autós, de a gyár még mindig nem tudott új lökhárítót adni
A baleset Kecskeméten történt, az autó kecskeméti szervizbe került, és ezt a típust pont Kecskeméten is gyártják. Az A osztály a Mercedesen belül nem drága és nem is ritka típus, az importőr mégsem tudja megmondani, mikorra várható a hiányzó alkatrész.
Ez is érdekelhet