Vitézy: Őrült pazarlás lenne a kínaiakkal építeni reptéri expresszvonatot Ferihegyre

2024. április 27. – 14:18

Másolás

Vágólapra másolva

„Teljes, totális tévút lenne a kínaiakkal építeni a tömegközlekedési rendszertől elkülönített reptéri expresszvonatot Ferihegyre” – írta a Facebookon Vitézy Dávid. A főpolgármester-jelölt a Telex értesüléseire reagált, amik szerint a Budapestet délről elkerülő V0-t és a belvárost a ferihegyi repülőtérrel összekötő új vasútvonalat is kínaiak építenék, kínai hitelből és kínai technológiával. Cikkünkben részletesen írtunk arról, hogy a két beruházás összköltsége mindenképpen több százmilliárd forint lenne, tehát ennyi új kínai hitelt vehetünk fel.

Vitézy szerint két okból is tévút a kínaiakkal építeni a vonatot: egyrészt kész terv van arra, hogy a vasúti hálózatba bekössék a repteret, másrészt szerinte „Budapestet nem szabad Kína játszóterévé tenni”. A volt közlekedési államtitkár egy térképet is csatolt posztjához, amivel levezette, hogy a kész terv alapján nemcsak a belvárosból, de Kelenföldről, a Közvágóhíd térségéből és a vidéki nagyvárosok felől is elérhető lenne a reptér vonattal.

Szijjártó Péter szerdán jelentette be Pekingben, hogy megállapodás született arról, hogy újabb magyarországi vasúti fejlesztéseket vesznek fel az Egy övezet, egy út kínai kezdeményezés infrastrukturális projektjeinek listájára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!