2024. május 1. – 10:02
„Szeretnék visszamenni ahhoz a Manuelhez, akinek lopnia kell, akit otthon bántalmaznak” – mondta Gödöllei Emánuel, vagyis Manuel 2023 szeptemberében a Telex Afterben. A 2019-es X-Faktorban feltűnt, majd a mezőnyt hamar kinövő rapper-énekes ezzel arra utalt, hogy új lemezén régi énjéhez, illetve családi abúzussal és függőségekkel nehezített régi életéhez térne vissza. Így feldolgozva azokat a témákat és gyerekkori traumákat, amiket eddig még nem érintett a popot rap- és trapzenei elemekkel ötvöző életműve során.
Az április 16-án megjelent Torz EP (avagy az első új Manuel-kiadvány a Spotify Global listáján nyitó Idegen után) ehhez képest inkább egy rövid afrobeates stílusgyakorlat, mintsem önelemző mélymerülés Manuel lelkébe, de az április 30-i telt házas Budapest Park-koncerthez ez dukált, a projektet emiatt a nagy nap miatt (is) időzítették április közepére.
Manuel erőssége mindig is abban rejlett, hogy énekesként és rapperként is megállta a helyét, és képes volt szinte kivétel nélkül fülbemászó, de épp nem idegesítő dalokat írni, amik ha nem is voltak előremutatóak, épp elemelkedtek a hazai YouTube-trendinget uraló átlagtól. Pedig ha őszinték vagyunk, nem szoktuk meg, hogy egy RTL-es tehetségkutatóból kikerülő zenész koherens diszkográfiát is tud építeni, illetve releváns tengerentúli forrásokból is képes táplálkozni. Manuelnek ez többé-kevésbé mégis sikerült.
Így az általa is felvállalt kezdeti falunapozások után ki tudott lépni a YouTube-on taroló, tömegek megmozgatására mégis képtelen (lásd: G.w.M) online előadók káros spiráljából. Közönsége magját ettől még rendre a vidéki fiatalság és a csak magyar zenéket hallgató budapestiek adják. A karaktere valahogy mégis több ennél, ami társairól ritkán mondható el.
Könnyen fogyasztható, popérzékeny dalaiba épp annyival több izgalmat és ízt tudott csempészni, hogy azzal képes volt kitűnni a futószalagon gyártott Valmar- és Bruno & Spacc-féle tucatprodukciók közül, akikkel amúgy jó barátságot ápol, és egy iskolát is képviselnek. Az előadónál kifejezetten pozitív volt látni, hogy miután kikerült az X-Faktorból, nem a ByeAlex-féle rosszabbik utat választotta (jó, azon is járt azért), hanem az akkor épp ébredezni kezdő hazai trapszíntér felé is kacsintgatott (lásd: Puma), a hangzásába pedig – kommerszen ugyan –, de csempészett elemeket a tengerentúli hangzásokból. Legnagyobb inspirációi közt Justin Biebert és a drogtúladagolásban elhunyt újgenerációs sztárt, Juice WRLD-öt emlegette – a stílusa a két előadó zenéjével pont jól jellemezhető is.
Manuel dalai szinte kivétel nélkül fülbemászóak és slágergyanúsak, nem véletlen, hogy Spotifyon és YouTube-on is konzisztensen hoz milliós lejátszásokat. Büszkén vállalom, hogy az én személyes szimpátiámat Manuel felé a Zombi, a Popstar, a Terapeuta és a Legnagyobb rapper / Lamborghini álmok című dalok váltották ki. Azt mégis túlzás lenne állítani, hogy bármikor elő tudom venni a dalait, de az már önmagában nagy szó, hogy néhány dalára szégyenérzet nélkül, bőszen bólogatva nyomok rá.
Életemben először akkor eszméltem rá, hogy Manuel az Ötkertben bulizókat és a Madách téren cigit sodrókat is megszólítja, amikor az egyik pár évvel ezelőtti Kolorádón üvöltve ugrált a felvilágosult belpesti fiatalság a Zombira egy DJ-szett alatt.
Ennek ellenére a Budapest Park előtt nem Bundesliga-sérós, handpoke tetkós és Carhartt-mellényes puhafiúk álltak.
A Park bejáratánál már órákkal a koncert előtt elkezdtek letáborozni a rajongók, este 7 felé pedig még mindig hosszú sorok kígyóztak a 18 év alattiaknak szóló bejáratnál is, ami jól mutatja, hogy Manuelnek milyen fiatal rajongói vannak. Ahogy az is, hogy, sokakat a szüleik kísértek el, a VIP-páholyban pedig pár 7-8 évest is láttam, akik úgy énekelték Manuel dalait, mintha a Fortnite-passük múlt volna rajta. A kiadott dresscode-ot szigorúan tartva a tömeg csak feketetét és fehéret viselt (maga Manuel is ezekben a színekben volt ábrázolva a koncert plakátján), így nem csak hogy minden második ember lábán Nike Panda Dunk volt, a fekete-fehérbe öltözött embertenger a magasból pont kiadta a 2020-as évek legnépszerűbb, egyben legtucatabb cipőjének a mintázatát.
Manuel első előfellépője Figura volt, aki jól tűrte a megtisztelő, de hálásnak mégsem nevezhető feladatot. A várva várt főfellépő előtt, fényes nappal nyitni tizenegyezer enervált arcnak nem a legnagyobb móka, így Figura sem erőltette túl magát, azonban egy-két lelkesebb rajongónak odabökte, hogy „téged azért adogatlak, tesóm”. A rosszul hangosított Gyuris (aki épp a hetekben nyomta végig a többhetes BB-turnét Figurával és Grasával) meglepetésvendégként futott fel, a tömegből ekkor lehetett hallani az első értékelhető üdvrivalgásokat, addig nemigen fütyültek vagy tapsoltak a számok után.
A Manuellel két közreműködést is (Puma, Balenciaga Pt. 2) jegyző Figura egy ponton kellő öniróniával jelezte, hogy „nem rontja tovább itt a levegőt”, a humora pedig bőven megmentette a kellemetlen helyzetet, ami a legnagyobb produkcióknál sem szokott sokkal jobban alakulni, ez pedig ritkán az előadók hibája. Bár a vicc és az önirónia nem élesztette fel a tetszhalott állapotban álló tömeget, Gyuris és Figura jót nevettek a helyzeten, ennél jobban pedig aligha reagálhattak volna. „Az öreg Manuálrafigyeljetek azért, jó, gyerekek?” – szólt az utóbbi Manuel nevét átköltve, majd lesétált.
Az első nagyobb ovációt Jaber, a második vendégfellépő váltotta ki, aki bedobott a tömegbe egyet a merchéből, majd levette a felsőjét. „Én vagyok az első kövér ember a színpadon?” – kérdezte, majd a Fegyverem című dallal folytatta. Ezután megjelent Saiid, aki az AKPH-s éveiben biztos nem hitte, hogy egyszer Manuel előtt lép fel majd a Budapest Parkban.
Az Afterben márciusban vendégeskedő Jabert (aki rendszeresen azzal poénkodott, hogy le kéne fogynia) egy ponton megdobták egy Nike-cipővel, amire elég dühösen reagált, igaz nehéz volt eldönteni, hogy csak rájátszik-e, vagy tényleg ennyire dühbe gurult a lábbeli miatt. Amint elindult a Főnök, a tömeg lelkesebben sikított, a táncosok megjelenése viszont nem tudott érdemi reakciót kiváltani a közönségből, pár fáradtan csápoló kéz emelkedett csak a magasba.
A Stars című dalnál Jaber húzott egy Pogány Indulót: félreértés ne essék, nem ő hegedült és nem is a Pogány Induló című számát adta elő, hanem feljött mellé egy hangszeres lány, aki hegedűn kísérte végig a számot, amiben amúgy szintén fejet hajt egy-egy sorban az első MVM Dome-ját maga mögött tudó szegedi rapper előtt, de ebben a dalban említésre kerül még Azahriah, Kolg8eight, Beton.Hofi, Sisi és Saiid is.
Aztán 20:10 perckor egy filmbeillő intrózene mellett felvillantak a reflektorok, és megjelent egy épített emelvény, ahhoz hasonló, amin Machine Gun Kelly is bevonult tavaly a Budapest Parkban. Helyette a Child of God feliratos pulcsit viselő – amúgy keresztény nevelésben részesült – Manuel állt most a magasban, aki a Tiarával kezdett fehér maszkot és fehér ruhát viselte. Itthon újabban óriási trend ebben a korosztályban is zenekarral fellépni, mostanra a BSW és T. Danny és saját live banddel jár koncertezni, de még Pogány Induló MVM Dome-os koncertjén is hangszeresek játsztottak pluszban a hiphopalapokra.
Manuel az Afterben is elmondta, hogy komoly vérfrissítés volt számára zenekarra váltani, a Parkban pedig egész ízlésesen keverték az élő hangszereket és a keverőből bejátszott alapokat, épp úgy, hogy az egyik ne nyomja el a másikat. Ennek ellenére néha elcsúsztak az arányok, és volt, hogy késve, egymásról lecsúszva szólaltak meg az alapok és a hangszerek, ezt a későbbiekben viszont szépen korrigálták.
Manuel meglepő módon a negyedik dalig nem kommunikált a közönséggel, szándékos szótlansága pedig már-már showelemmé vált.
A sokak által vitatott külföldi rapkoncerttrendekhez hasonlóan sokszor csak hagyta a közönséget énekelni ahelyett, hogy maga rappelte/énekelte volna végig a dalait. Mint a fellépésein szinte meg sem szólaló Playboi Carti, gyakran csak tüzelte a tömeget, táncolt, mutogatott, míg a háttérben playbackről szóltak a számai.
Annak, aki sok Rolling Loud-koncertfelvételt néz, ez nem lehet szokatlan, sőt, már-már tradícióvá vált úgy előadni az amerikai rapperek körében, hogy minden második sorukat kiabálják bele a mikrofonba. Pár keményvonalas arc viszont rendre állítja, hogy ez az előadóművészet megszentségtelenítése. Manuel látszólag inkább jól érezte magát, és fürdőzött a pillanatban, amikor meg énekelt, eltalálta a hangokat és stabilan hozta, amit elvártak tőle, autotune-nal és anélkül is. Bár szerintem a fentiek okán megengedhet magának ilyet egy előadó, az ellenvéleményeknek is bőven van alapja.
A show így olyan volt, mint egy átlagos tengerentúli rapkoncert: ez pedig se nem dicséret, se nem bírálat. „Tudod ez Amerika, tudod ez Amerika” – énekli korai slágerében, a Messziről jöttemben Manuel, akinek egykori bevett célja az volt, hogy behozza Amerikát.
Ha mindent nem is, a kihagyásos előadásmódot biztosan elsajátította. Hangzása pedig még így is kreatívabb, mint a Valmar-iskola arcainak.
Amikor aztán beszélt egy-egy dal között, felhozta, hogy ennyire „felstenkelve” még nem lépett színpadra, majd mosolyogva eldicsekedte, hogy sold out lett az esemény. Arra már az Afterben is utalt, hogy a következő nagy célja egy teltházas Park, és csak ezután gondolkozna el egy arénakoncerten, amit most minden nagy produkció meglép. Hát, ezek szerint neki is eljött az idő.
Elmondta, hogy pár éve egy három-négyszázfős klubot sem tudott megtölteni illetve falunapokat kellett szenvednie, majd bevallotta, hogy „cringe lesz, de Messziről jöttem”, és elindította a slágert, amivel anno az X-Faktorba is nevezett, a tömeg pedig minden egyes szavát fújta.
Manuel népszerűsége tagadhatatlan, a közönség pedig egyenesen odáig van érte: a tömeg első soraiban szabályosan zokogó és sikoltozó lányok nézték őt teljes ámulatban. Ez még nem az Azahriah-féle szupersztárstátusz, de Manuel kétség kívül képes arra, hogy valódi transzba ejtse a fiatal rajongóit, akiknek sokszor már az sem kell, hogy az előadó énekelje a szövegeit, akkor is meghalnak érte.
Az első vendégfellépő Sofi volt, őt Figura követte, akit így, Manuel oldalán már sokkal nagyobb ovációval fogadtak. Az első tetőpontot a Valmarral közös, Youtube-on jelenleg 28 millió megtekintést számláló Éget a nap hozta el,
a „mindenki itt van, aki számít” sor után nehéz volt nem azt a rímet elmormolni magamban, hogy „üti a csöves a pakisztánit.”
Bár a szintén Valmar-kollab Palvin és az Éget a nap Manuel legrosszabb dalai, itt használták az egész koncert legszebb áttűnését a két dal között. Noha a Valmar duóból általában Marics Peti tölti be a vicces beszélő fej szerepét, az igazi showman meglepő módon mégis a leendő X-Faktor-mentor Valkusz Milán volt ebben az etapban. A félidő eljöttével Manuel átöltözött feketéből fehérbe, ezután jöttek a Torz EP dalai, amik még annyira újak, hogy a lelátón mellettem álló lányok direkt kikeresték maguknak a dalszövegeket, mert ezeket még nem ismerték annyira, mint a Zombit. „Ezeket már kiadta?” – kérdezték egymástól riadtan. „Meg sem hallgattam még őket…amúgy anyás, lett új körmöd?” – folytatták.
A Vodoo Babára feljött Moriones, akit rosszmájúan a szegény ember Azahriah-jának csúfol az átlag kommentelő, ez a tagadhatatlan hasonlóság viszont épp kevésbé jön ki az említett dalban. Azahriah nem jelent meg, a vele közös Toxicot így egyedül énekelte el Manuel. Majd harmadszorra is átöltözött, rágyújtott egy cigire, leült, mondván, hogy így biztosan nem fog tudni elesni, ezzel reflektálva az előző – még nem teltházas – parkos koncertjére, ahol csúnya balesetet szenvedett és kiugrott a térde. A Talánt ebben a pozícióban akusztikusan-, a Popstart pedig egy rózsával a kezében nyomta végig.
Bravúros gegeknek, extra húzásoknak és meglepetés attrakcióknak azonban ezeken túl nem volt helye. A koncert egy biztonsági játék volt, és nagyjából ugyanabban a mederben folyt végig, ahogy elkezdődött, bár az tény, hogy a koncert második felére Manuel szinte mindent végig énekelt és a jelenléte is erősebb lett.
A tetőpont mégis elmaradt, de egy esetleges mélypont veszélye sem fenyegette őt.
Persze a Zombi az Zombi, ez volt az a dal, amire a kislányukat elkísérő apukák is felvették a napszemüvegüket és tapsolva táncolni kezdtek, majd az utolsó refrénre Manuel bemászott a tömegbe, ahol szinte eltűnt az érte kapálózó kezek és a fejek között. A fináléban a táncosaival együtt imprózott egy koreográfiát, majd kővé dermedve megállt, a távolba nézett, és fürdőzött az utolsó pillanatok eufóriájában, illetve köszönetet mondott a zenekarnak, a stábjának, Istennek és, azoknak is, akik Romániából, Szlovákiából és Szerbiából utaztak idáig érte. Ezen felül találomra mutatott oda emberekre a közönségből, akiknek egyesével hálálkodott, ami az egész koncert legőszintébb momentuma volt.
Végül a saját vállát is megveregette, ha már „a faszát is kidolgozta ezért az egy estéért”. Majd a nagy példakép, Juice WRLD Robbery című számára vezette le a feszültséget a nagy közös csoportkép elkészülte után – ez bár szép és váratlan epilógus, illetve főhajtás is volt, talán mégis túlságosan elhúzódott. Manuel fekete szettben kezdte, átvedlett fehérbe, végül fekete-fehér festékkel lefröcskölt, aszfaltszínű outfitben zárt.
Maga a show épp ehhez hasonló felemás keverék volt: voltak színesebb és élőbb pillanatai, végül mégis kicsit szürke maradt.