Videón, ahogy az egykori ezredes be akart jutni a Színműre

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök reggel a Színház- és Filmművészeti Egyetem előtt sorfalat állva várták a diákok az egyetem új kancellárját, Szarka Gábort, akinek az egyetemfoglalókhoz szóló ajánlata szerda éjjel lejárt. Végül 10 órakor megérkezett az egykori ezredes, aki a diákok miatt nem tudott bemenni az egyetemre. A két fél végül egymásnak olvasta fel a saját pontjait, és össze is vitáztak.

Október 7-ig adott időt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóinak az új kancellár, Szarka Gábor és Novák Emil rektorhelyettes, hogy feloldják a blokádot, és ehhez egy nyolcpontos ajánlatot adtak a diákoknak, akik azonban elutasították azt. A katonai és újságírói végzettséggel is rendelkező Szarka csütörtökön megpróbált bejutni az SZFE Vas utcai egységébe, ám a diákok nem engedték be, illetve egy tízpontos követelést fogalmaztak meg a vezetés felé, miután ő felolvasott egy többpontos nyilatkozatot.

Legfrissebb híreinket itt találja!

Ebben elhangzott, hogy arra kéri a kuratóriumot: jelöljön ki a vezetés számára egy új helyszínt, ahol megkezdhetik a feladataik ellátását, és elmondta azt is, hogy mától nem vállalnak felelősséget az „egyetemfoglalók által birtokba vett épületek működéséért, az abban folyó eseményekért és az ott folyó oktatási tevékenységért”, az egyetemfoglalást elutasítják. Az épületek üzemeltetését továbbra is igyekeznek biztosítani a bent lévő munkatársak révén. A tanulmányi félév elismerésének sorsa, mondta Szarka, már az egyetemfoglalók kezében van, mivel nincs olyan vezető október 1-je óta az épületben, aki igazolni tudná az oktatás tantermi megfelelőségét.

„A mai nap fordulónapot jelent. Az SZFE új vezetése az egyeztetési erőfeszítések kudarca után ugyanis mostantól kizárólag az egyetem teljes megújításával kapcsolatos feladataira koncentrál”

– mondta Szarka, és kérte a diákokat, oktatókat, munkatársakat, legyenek részesei ennek a megújulásnak, illetve kérte a kulturális szféra szereplőit, biztosítsák támogatásukról az SZFE-képzés megújításának erőfeszítéseit.

Az új kancellár az épület előtt állva elmondta, hogy mivel nem engedik be az épületbe, a kuratórium egy új helyszínt jelöl ki számára irodaként a mai napon, ott fogja átnézni és aláírni a dokumentumokat a lehető legrövidebb határidőn belül, így a munkavállalók megkapják majd a szeptemberi fizetésüket. Szarka korábban azt mondta, addig nem tudja elutalni a fizetéseket, amíg nem engedik be.

Erre aztán a Telexnek az egyetem bérszámfejtője, Varga Réka azt mondta: „Abszurd”, hogy az egyetem kancellárjának az épületben kellene lennie ahhoz, hogy elutalja a dolgozók fizetését. A bérszámfejtés egyébként már nem is az egyetemen zajlik azóta, hogy az egyetem alapítványi fenntartás alatt van. A TASZ is arra a következtetésre jutott, hogy a fizetések elindításához nem szükséges bent lennie az irodájában az új kancellárnak.

Az új vezetésnek az egyetemfoglaló diákok tízpontos követelését kellett volna teljesítenie. Ebben a diákok elutasították:

  • az egyetem modellváltásáról szóló törvényt annak jelenlegi formájában,
  • a kuratórium és a felügyelőbizottság kinevezésének módját, és így a kuratóriumot és a felügyelőbizottságot is,
  • a fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat,
  • bármilyen önkényesen kinevezett új vezetőséget.
Hallgatók állnak sorfalat az SZFE Vas utcai épülete előtt 2020. október 8-án reggel.Fotó: Huszti István / Telex
Hallgatók állnak sorfalat az SZFE Vas utcai épülete előtt 2020. október 8-án reggel.Fotó: Huszti István / Telex

Követelik:

  • a szenátus jogköreinek visszaállítását,
  • a lemondott szenátus által megfogalmazott alapdokumentumok elfogadását,
  • a jelenlegi kuratórium lemondását,
  • hogy az alapítvány alapító jogai ne kerülhessenek át az államtól az alapítványhoz,
  • hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából,
  • hogy az egyetem neve kerüljön vissza az alapítvány nevébe.

Az SZFE hallgatói közül többen az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elé vonultak csütörtökön délelőtt, ahol egy ötperces performansz után elmondták, hogy az illetékes ITM továbbra sem reagál érdemben a követeléseikre, amiket a szerdán éjfélkor lejárt ultimátummal tett volna semmissé az új vezetőség. „Eljöttünk ezért ide, a minisztérium elég, hátha meghallanak minket odabent” – mondták, majd felolvasták fenti, tízpontos követelésüket. Elmondták azt is, hogy egy friss felmérésük szerint az intézmény hallgatóinak többsége továbbra is támogatja az SZFE épületeinek blokádját. Az SZFE Hallgatói Önkormányzata a napokban készítette a kérdőívet, ezt 353 aktív nappali tagozatos diákból 283-an töltötték ki; a válaszadók 95 százaléka pedig illegitimnek tartja az intézmény fenntartását ettől a félévtől átvevő kuratóriumot – ismertette a felmérést Csernai Mihály, az SZFE HÖK elnöke és Gálosi Dóra hallgató. Mint hozzáfűzték, a válaszadók négyötöde szerint a kuratórium eddigi tevékenysége elfogadhatatlan, és 89 százalékuk gondolja úgy, hogy mostanra az SZFE autonómiája teljesen elveszett.

Az SZFE épületeinek blokádját a kérdőívet kitöltők 95 százaléka szerint fenn kell tartani. Újságírói kérdésre válaszolva a hallgatók elmondták, hogy továbbra sem kívánnak részesei lenni a pártpolitikának, arra azonban nincs ráhatásuk, hogy ellenzéki, illetve kormánypárti politikusok milyen megnyilatkozásokat tesznek ügyükben. A diákság által szervezett augusztusi szabadegyetemre sem voltak meghívva ellenzéki politikusok – közölték. Az Állami Számvevőszék által az SZFE gazdálkodásáról közzétett jelentést a hallgatók nem kívánták kommentálni, mert elmondásuk szerint ez az előző fenntartó által kinevezett kancellár dolga, írta az MTI.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetem két épületét is szimbolikusan elfoglalták. Több oktatási intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki mellettük.

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor lövész ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Majd pályázat és szenátusi jóváhagyás nélkül két új rektorhelyettest is, Novák Emil filmrendezőt és Zalán János színész, producert. Őket azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be. Szarka Gábor október 2-án azt ígérte, hogy a hallgatók barikádját nem fogják erőszakkal felszámolni.

Október 1-jén az egyetem oktatóinak 60 százaléka sztrájkba kezdett, amihez számtalan külső munkavállalójuk is csatlakozott. A sztrájkoló tanárok reggelente bemennek az egyetemre, de tanítás helyett fórumokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal. Követeléseik között szerepel többek között, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát; állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit; és az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg.

Gulyás Gergely bejelentette, hogy a megduplázza a Színház- és Filmművészeti Egyetem költségvetését, így jövőre 3 milliárd forintból gazdálkodhat az intézmény. A diákok erre úgy reagáltak, hogy egy jogsértő helyzetben, mint amilyen a mostani, nem éppen etikus pénzügyi felajánlásokkal válaszolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!