28-an sérültek meg a dunaföldvári klórgázömlés miatt

2020. október 9. – 09:51

frissítve

28-an sérültek meg a dunaföldvári klórgázömlés miatt

Másolás

Vágólapra másolva

Röviden:

  • Salétromsavat öntöttek a Pannonia Bio Zrt. bioetanolgyár egyik, hipót tartalmazó szabadtéri tartályába pénteken délelőtt, emiatt klórgáz szabadult fel.
  • Az üzemi balesetben 28-an sérültek meg, 13-an súlyosabb, 15-en könnyebb mérgezést szenvedtek. A súlyosabbak közül többeknek nehézlégzése is volt.
  • A mentőszolgálat nagy erőkkel vonult a helyszínre, négy mentőhelikopotert, és egy tömeges baleseti egységet is bevetettek; a betegeket Székesfehérvárra, Dunaújvárosba, Szekszárdra és Kecskemétre vitték.
  • A katasztrófavédelem mobil laborokkal méri a gázkoncentrációt, azonban a keletkező anyag sem a szomszédos üzemeket, sem a lakott területet nem érinti, így lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
  • A tűzoltóság vízsugárral állja útját a klórgáz terjedésének.
  • A polgármester a biztonság kedvéért azért megkérte az oktatási intézményeket, hogy ne szellőztessenek és a gyerekeket se engedjék ki az udvarra kb. délelőtt 11-ig.

Klórgázmérgezésben 13 ember súlyosan, 15 könnyebben megsérült a Pannonia Bio dunaföldvári gyáregységében péntek reggel. Három személyt megfigyelésre továbbra is kórházban tartanak. Az ipari baleset lakott területet nem érintett, de a tűzoltóság „a klórgáz terjedését védősugár alkalmazásával gátolja meg, egészen addig, amíg a reakció eredményeként további gáz szabadul fel. A katasztrófavédelem két mérőkocsival folyamatosan figyeli a levegő minőségét, a védőzónán kívül egészségre káros gázkoncentráció nem mutatható ki” – írta közleményében a Pannonia Bio Zrt.

A jelenlegi adatok szerint egy hat köbméteres tartályban tárolt 4500 liter hypóhoz eddig tisztázatlan okból 400 liter salétromsav keveredett, ami heves kémiai reakciót okozott. Így nagy mennyiségű klórgáz szabadult fel és többen rosszul lettek az üzem területén.

A cég szerint az anyagi kár elenyésző, robbanás, tűzeset nem történt. „A balesetben megsérült dolgozók állapotáról folyamatosan tájékozódunk és részükre minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, hogy a lehető leghamarabb gyógyult állapotban hazatérhessenek a családjukhoz” – közölte a Pannonia Bio Zrt.

Az Országos Mentőszolgálat a Telex érdeklődésére megerősítette a korábbi híreket, mint írták, 28 embert láttak el és szállítottak kórházba, egy tömeges baleseti egységet is bevetettek. „13-an súlyosabb, 15-en könnyebb mérgezést szenvedtek, jellemző tüneteik torokkaparás, könnyezés, a súlyosabb esetekben nehézlégzés voltak. A kórházba szállításhoz egy autóbuszt is igénybe vettünk (könnyű mérgezés, illetve tünetmentes személyek megfigyelés céljából történő beszállítása), a betegeket négy kórház (Dunaújváros, Székesfehérvár, Szekszárd és Kecskemét) fogadta” – írták.

A Telex legfrissebb cikkeit ide kattintva olvashatja!

Frissítés 2020.10.09. 12:18-kor:

A Telex helyszínen lévő tudósítója arról számolt be, hogy az üzemnél a katasztrófavédelem több munkatársa dolgozik, bentre senkit sem engednek be. Úgy értesült, hogy az üzemi balesetben 28-an sérültek meg, az érintetteket 4 mentőhelikopterrel, 8-10 mentőautóval szállították el a dunaújvárosi, székesfehérvári és kecskeméti kórházakba. Az illetékes rendőr-kapitányság a büntetőeljárási törvény szabályai szerint vizsgálja az eset körülményeit.

Frissítés 2020.10.09. 11:28-kor:

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az üzem egyik szabadtéri, hétköbméteres hipótartályába utántöltéskor a megfelelő anyag helyett – a jelenlegi információk szerint – salétromsavat öntöttek. A két anyag reakciójaként klórgáz fejlődött, az eset során több dolgozó megsérült.

A tűzoltók ún. védősugarat működtetnek a tartály környékén, ezzel megakadályozzák a veszélyes gáz terjedését. A katasztrófavédelem iparbiztonsági szakemberei a helyszínen vannak és állandó felügyelet alatt tartják a területet, miközben a mobil laboratórium folyamatos méréseket végez.

„Az üzemen belüli, védőzónával kijelölt területen kívül a levegőben veszélyes gázkoncentráció nem mérhető.A keletkező gáz a szomszédos üzemeket, a lakott területet korábban és jelenleg sem érinti” – írják.

Frissítés 2020.10.09. 21:18-kor:

Csökken a klórgázképződés, de továbbra is védekezni kell a Pannonia Bio Zrt. dunaföldvári etanolüzemében, ahol péntek reggel ipari baleset történt – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.

A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatos méréseket végez a baleset környezetében, a kalocsai tűzoltóegység pedig továbbra is védősugárral akadályozza a klórgáz terjedését. A levegőbe kerülő gázkoncentrációja a védőövezeten kívül változatlanul a veszélyességi határérték alatt van, a környező üzemek és a lakosság nincs veszélyben.

Korábban írtuk:

Nagy mennyiségű gáz került a levegőbe a dunaföldvári Pannonia Bio Zrt. bioetanol gyárából, értesült a DO. A hírt a település önkormányzata is megerősítette a Facebookon.

A Katasztrófavédelem és a Tűzoltóság munkatársai a helyszínen vannak, biztosítják a megfelelő ellátást

– írták.

Fotó: Olvasónk: Réka / Telex
Fotó: Olvasónk: Réka / Telex

Salétromsav került a hipóba

Horváth Zsolt, Dunaföldvár polgármestere a Telexnek azt mondta, hogy egy 6 köbméteres tartályban mintegy 4500 liternyi hipóhoz 400 liter salétromsav került, a két anyag kémiai reakciója folytán pedig klórgáz szabadult fel, amitől több ott dolgozó rosszul lett.

„Lakosságvédelmi intézkedéseket az önkormányzatnak nem kellett bevezetnie, a mentőegységek a helyszínre vonultak, a katasztrófavédelem is dolgozik, két mérőkocsival a légszennyezettséget is mérik”

– tette hozzá.

A városban élőkre a polgármester tájékoztatása szerint nem veszélyes a felszabadult klórgáz, csak a közvetlen ott tartózkodókat érintette a rosszullét. A polgármester legutolsó információi szerint 15-en sérültek meg, de ez a szám azóta változhatott is.

Facebookon is adott tájékoztatást, itt még azt is mondta, hogy legjobb tudomásuk szerint a mentőszolgálat egységei elszállították a sérülteket légi és földi úton a sérülteket.

„Óvatosságból megkértem, hogy az oktatási intézményekben jelen időszakig ne engedjék ki a gyerekeket és ne szellőztessenek, durván abban maradtunk, hogy 11 óra után fel fogjuk oldani ezt az ajánlást” – tette hozzá, és azt kérte a lakosságtól, hogy rémhíreket ne terjesszenek.

A gáz belélegzése égő érzést okoz

Korábban az önkormányzat Facebookján azt is írták, hogy „a gáz belélegzése égő érzést okoz az orrban és a torokban, a szemben égő, szúró fájdalom, könnyezés jelentkezik. Javasoltjuk, hogy szemirritáció esetén bő vízzel mossák meg szemüket, torokirritáció esetén fogyasszanak folyadékot.”

Olvasónk tájékoztatása szerint a helyszínre négy mentőhelikopter érkezett , többen javasolták, csukják be az ablakokat. Olvasónk azt mondta, Dunaújvárosról szinte egyfolytában indultak szirénázva a mentők, ugyanakkor a veszélyjelző szirénák nem szólaltak meg.

Fotó: Olvasónk: Schermann Tamás / Telex
Fotó: Olvasónk: Schermann Tamás / Telex

A katasztrófavédelem illetékes szóvivője a Telexnek egyelőre még nem tudott pontosabb információt adni, folynak a munkálatok, ám annyit elmondtak, hogy a lakosság nincs veszélyben. A cégtől visszahívást ígértek.

A Pannonia Bio honlapján azt írják, hogy a biofinomítóban többféle terméket állítanak elő, a termelés 2012-ben indult meg, ekkor még kizárólag bioetanolt gyártottak. A cégnél „élelmiszer-ipari és egészségügyi termékeket, biokémiai anyagokat, továbbá bioüzemanyagokat állítanak elő a kőolaj alapú termékek alternatívájaként.”

Ez Európa legnagyobb egy telephelyen található etanolgyártó biofinomító üzeme célkitűzései között szerepel a környezettudatosság, a klímaváltozás hatásainak mérséklése, írják róla.

(Borítókép: Olvasónk: Réka / Telex)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!