Forgalomkorlátozás lesz a reptérre vezető útvonalon, több időbe telhet kijutni Ferihegyre a hétvégén

2024. április 30. – 23:23

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtöktől ismét forgalomkorlátozás lesz érvényben a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér csomópontja előtt lévő felüljárón – közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF).

A reptér minden irányból megközelíthető lesz, csak forgalomkorlátozás lesz érvényben az M4-es autóúton. A felújítás várhatóan május 6-án, jövő hétfőn fejeződik be.

A közlemény szerint a felüljárót már leaszfaltozták, most pedig a híd szegélye mellett dolgoznak. A munkálatok ideje alatt a forgalom 1+1 sávon folyamatosan haladhat, váltakozó irányban lehet számítani forgalomkorlátozásra.

A repülővel utazóknak azt javasolják, hogy nézzenek utána, mennyi időbe telhet megközelíteni a repteret, mert a terelések és lezárások miatt a Ferihegy autós és tömegközlekedéssel történő megközelítése több időt vehet igénybe, mint általában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!